Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Vissza a főoldalra
Forrás: http://gamestar.hu/

Gothic 1 - A Kolónia

Mi is bűvölt el ebben a világban? Azt hiszem az, hogy teljesen egyedi volt. Mind a szörnyek, mind pedig a hangulat, a hatalmas terek, amelyeket a grafikai tervezők megálmodtak, teljesen összhangban voltak egymással. A játék elején ?csupán? össze-vissza bolyongtam és bámultam a világ csodáit. Madarak, dolgozgató emberek, posztoló katonák. Sajnos bolyongásomnak egy közeledő szörnycsapat viszonylag gyorsan véget vetett, s karakterem rövidesen arccal az ég felé várta következő életre születését.

Másodszorra már kicsit rutinosabban fogtam hozzá a dolgokhoz, és szépen pontról-pontra kezdtem megismerkedni a világgal. Azonban kíváncsiságom és a távolban fel-feltűnő alakok, néha elvették az eszem, és egyre messzebb merészkedtem a biztonságot nyújtó erődtől. Ennek aztán az lett a vége, hogy általában öt orkkal a nyomomban rohantam visszafelé, és bőszen imádkoztam, hátha istenem megsegít (igaz, azt sem tudtam, milyen istenek léteznek ezen a világon). S lám, csoda történt: a közeli erdőségből disznószerű lények törtek elő, és rávetették magukat az orkokra, akik közül sajnos ketten túlélték az esetet, és inkább az én üldözésemet folytatták. Még szerencse, hogy ekkor már az erőd közelében jártam, így a posztoló íjászok pár perc alatt végeztek üldözőimmel. Aztán szívélyesen közölték, hogy ezután ne merészkedjek olyan messzire, mert ugye a környék itt egy kicsit veszélyes. De mielőtt még jobban elmerülnék játékélményeim ecsetelésében, lássuk a konkrét "valóságot".

Szolga vagyok, talán meg is halok?
Kezdetben a világon béke és nyugalom uralkodott, azonban egyszer csak történt valami. Megtámadták a királyságot. A király, hogy megvédje az erődöt, egy óvó kupolát teremtetett varázslóival. De a számításokba hiba csúszott, és a félgömb egyre nőtt és nőtt, betakarva hegyeket, völgyeket, erődöket, megakadályozva az élőknek mindkét irányba történő közlekedését (élők csak kifelé járhatnak). A vétkes varázslókat fogságba ejtették.

A király azonban teljesen közönyös maradt, neki csak az számított, hogy a bányáiban folyamatos legyen az aranytermelés, és ezért cserébe élelmiszert, rabszolgákat juttasson az "aknába".

Szolgaként kerülünk a játékba, akit rögtön egy levél eljuttatásával bíznak meg, és annak rendje és módja szerint kilöknek a kupolán kívülre. Karakterünket kis tavi fürdő után bájos katonák fogadják, és egy ökölcsapással marasztalják.

Itt vagy tehát egyedül egy teljesen új világban fegyver és élelem nélkül, és csak a feladat lebeg a szemed előtt. Egy katona igazít el a játék elején, de igazán sok segítséget nem kapsz. Ettől kezdve csak magadra számíthatsz. Valahogy meg kell tudnod, hogy mi történt, és akkor talán végre szabad lehetsz.

Melyiket szeressem?
Miután túlestél a beavató szemkápráztatáson, és végigcsodáltad a világot, lassan elindulhatsz az egyik erőd felé. De hát melyiket is válaszd?

A három táborhely a következő: az ó hadiszállás, az új hadiszállás (amely egyébként egy banditatanya) és végül az "alvók szektája". Ahhoz, hogy valamelyik társasághoz csatlakozhass, teljesítened kell az általuk adott küldetéseket, amelyeken keresztül egyszerű rabszolgából világmegváltó hőssé válhatsz.

Itt el is érkeztünk a játék egyik hibájához. Sajnos nincsenek mellékküldetések, mint például a Baldurs Gate 2-ben, ahol az ember több időt töltött a melléktörténet kibontásával, mint a főszál megoldásával. Ice Wind Dale-szerű a sztori vezetése, ami azért egy ilyen jellegű akcó-RPG-től szép teljesítmény.

A küldetések egyébként elég változatosak: a szokásos szörnyölésen kívül mocsári gyógynövényeket kell gyűjteni, vagy például az erdőkben futárkodni. A feladatok szokásos RPG kellékünkben, egy könyvben naplózódnak, így visszakereshetjük, hogy hol állunk éppen az adott feladat megoldásában. Ennek ellenére a játékidő valószínűleg eléri az 50 órát is (négy napi szinte folyamatos játék után sem sikerült még végigvinnem).

Van új a nap alatt
Nagyban hozzájárul a játék alaphangulatához a nappalok és éjszakák váltakozása is, ami nem csak abban nyilvánul meg, hogy lemegy a Nap és feljön a Hold, hanem eddig általam még soha nem látott átalakuláson megy át a világ a napszakok között. Napfelkelte után a katonák felállnak a bástyákra, a munkások kiülnek kunyhóik elé, vagy éppen megmosakodnak a tavakban, és utána munkához látnak. Ahogy az este közelít mindenki nyugovóra tér, az állatok is szépen elhallgatnak, és csak a farkasok vonyítása hallatszik. A szörnyek viszont ekkor ébrednek fel igazán - éjszaka sokkal több életünkre törő lény bolyong az erdőségekben. A világ tehát láthatóan a saját életét éli, ami nagyon pozitív hatással van a játék hangulatára - és persze a mienkre is.

Ehhez még az is hozzájárul, hogy végre nincsenek területkorlátok (leszámítva azt a néhány barlangot, ami előtt azért töltöget egy kicsit a gép); szabadon bolyonghatunk a világban. Portyáinkat különböző lények zavarják meg úton-útfélen, ami az elején szórakoztató, de mikor a két hadiszállás között tíz-tizenöt percet kell gyalogolni, és nem egy alkalommal, hanem minimum ezerszer, az már kezd egy kicsit frusztráló lenni. Sajnos, a játék során csak későn kapjuk meg azt a varázsigét, amellyel ezeket az egyhangú utakat lerövidíthetjük. Az elején persze biztosan élvezni fogod a gondtalan bolyongást. (Amíg egy böhöm nagy ork el nem vágja a torkodat....Bad Sector)

Fejlődni és fejlődni
Mint eddig kiderült, egy fantasy hőst személyesítesz meg. A játék kezdetekor hősünk még eléggé alulképzett, mind harci, mind pedig egyéb tulajdonságaiban. De hát miért is lenne ez másként, hiszen egy egyszerű rabszolgát alakítunk (aki soha nem volt gladiátor). A hagyományos RPG-khez hasonlóan itt is minden megölt bestiáért és teljesített küldetésért bezsebelhetjük a jól megérdemelt tapasztalati pontunkat, amelyből aztán, ha kellő mennyiséget gyűjtöttünk össze, annak rendje és módja szerint szintet is lépünk. További jutalmunk az életerő növekedése, és az, hogy kapunk tíz, szabadon elkölthető képzettségpontot. Fejleszthetjük vele eddig is meglévő tulajdonságainkat (íjlövés, lopózás stb.), de vásárolhatunk belőlük újakat is. Az igazán lenyűgöző, hogy az adott képzettségek fejlesztése szemmel látható a karakteren; például ha a kardvívás tulajdonságunkra költünk, karakterünk egyre szebb (és hatásosabb) mozdulatokkal küldi másvilágra ellenfeleit. Emellett azonban még azt is megtaníthatjuk neki, (persze bizonyos pont ellenében), hogy miként nyúzza meg az elejtett állatokat, amelyek bőrét aztán jó pénzért értékesíthetünk.

A világ nem túl egyszerű, nem is annyira kidolgozott, mint az AD&D, vagy más papír szerepjátékok rendszere, de azért jól megállja a helyét a játékban. Mint a fentiekből is kitűnik, teljesen rajtunk múlik, hogy milyen karaktert alakítunk - bár az is igaz hogy a durvább varázslatok és az erős kard kombinálása a legcélravezetőbb, legalábbis szerintem. Lehetünk mágusok vagy harcosok, de lopózó árnyvadászok is. Ezt a lehetőséget tovább színesíti, hogy különböző társaságokhoz csatlakozhatunk az elején.

Tehát nem kell félni, találunk a játékban elég lehetőséget, hogy véletlenül se alkossunk egy kaptafára formált karaktereket. Ez egyben magában hordozza azt a lehetőséget is, hogy a játékot akár többször is végig lehet játszani. Igaz, aki erre vállalkozik, annak igencsak elszántnak kell lennie, hiszen az egyszeri végigvitel is szép kihívás.

Szörnyek és egyéb rondaságok
Van bőven elpusztítható ellenfél a játékban. A szokásos fantasy sablonokat persze itt is megtalálhatjuk (csontvázharcosokat, orkokat), de vannak abszolút új keletű lények is. Vérszívó legyek cikáznak a folyók felett, dinókhoz hasonló lények lesnek áldozatukra a völgyekben. Az állatok azonban nem mindig, illetve nem mind támadnak meg; ez csak akkor fordul elő, ha hergeli őket az ember. Néha azonban érdemesebb csendben ellopózni a szörnyek mellett. Aki bátor, csapjon csak közéjük, de számítson rá, hogy nem ostoba jószágokkal lesz dolga. Szerencsére a szörnyek mesterséges intelligenciája nagyon magas szintű. Nem állnak sorban, és várják meg, amíg másik három társukat elintézzük, hanem szépen körbevesznek, és minden irányból csapkodják a kalandort. Ha pedig sikeresen lekaszaboltuk a csapat nagy részét, a többiek menekülésre fogják, és majd később, ha sorsunk megint erre a környékre vet minket, újra ránk vetik magukat. A Gothicban az a legjobb, hogy a világ él, és így nem csak mi vagyunk az első számú közellenség. Sokszor megesett, hogy miközben egy kisebb szörnycsapat elől menekültem, belebotlottam néhány újabb potenciális ellenfélbe, akik kis mérlegelés után szerencsére üldözőimet választották. A harcba ezenkívül néha becsatlakoznak az éppen arra járó vándorok és katonák is, így egész méretes kis csetepatékat lehet összehozni. Azért egy jó tanács: sohase bántsd a városőröket. Zömmel azonban a játékban teljesen egyedül kell megküzdened a rád rontó ellenfelekkel, tehát néha igencsak rá leszel utalva az "üss (vagy varázsolj) és menekülj" stratégiára.

Penge és tűznyilak
Igazán elkényeztet a Gothic a fegyverek mennyiségét illetően. Én a kardokat szeretem, a játékban is ezeket gyűjtögettem, de hát van is belőlük vagy két tucat. A készítők több mint száz fegyvert helyeztek el a játékban, és ezek között szép számmal vannak távolságiak is (íjak, fejszék), így bőven van mivel irtani az ellent.

Nem szabad elfelejteni azonban azt a tényt, hogy tapasztalati pontok fejében használhatunk mágiát is. A Gothicban a varázslatokat hat szintre osztották fel, amelyeket egymás után szerezhetünk meg. Először csak fénygömböt és tűznyilakat használhatunk, később azonban már lángesőt vagy villámot is küldhetünk azokra, akik ránk támadnak. Nekem a jégalapú varázslatok tetszettek a legjobban (a la Diablo 2), amivel szépen jéghullámba fagyaszthattam ellenfeleimet. Akinek még ez sem lenne elég, az más szörnyeteggé átváltozva kelhet birokra a rá támadó csapattal.

Az sem fog csalódni, aki a halottidézést kedveli, hiszen csontvázharcos seregeket is idézhetünk, és élükön mehetünk csatába.

Ütni, de hogyan
Szerencsére a Piranha Bytes programozói elég jól kidolgozták a játék irányítását. A billentyűzetkiosztás egyszerű, ezért könnyen elsajátítható. A billentyűzetről érhetjük el az inventory-t, ahova - mint minden RPG-ben - akár az ezer kilós kalapácsot is bedobhatjuk, és szerencsére van is rá elegendő hely, hogy cuccainkat raktározzuk.

Visszatérve az irányításra: egérrel jelölhetjük ki az ütni kívánt lényt, és szépen, Diablo-stílusban halálra is püfölhetjük. A kameramozgatás is elég jól sikerült, igaz, néha a barlangokban egy kicsit lemarad vagy elakad a kamera. Sajnos nincs zoomolási lehetőségünk; csak egy csöppnyire távolodhatunk el a karaktertől. Ezért viszont kárpótol minket, hogy ha akarunk, FPS nézetbe is átkapcsolhatunk. Ami még tetszett, hogy szabadon körbe is nézhetünk karakterünkkel. Én például a pálya számos pontján leálltam bámészkodni.

Mindennek ára van
A játék, mint gondolom a cikkből is kiderült, nagyon megnyerte a tetszésem, még egy Windowstelepítés után is újrakezdtem, pedig mentéseim teljesen elvesztek. Azonban volt egy elég jelentős negatívuma is. Először is: csak hogy teljesen korrekt legyek, én a német verziót teszteltem, amit német GameStar-os kollégáink juttattak el hozzánk, így az angol verzió megérkezésekor várhatóan a jövő hónapban fogunk néhány oldalt még szentelni ennek a játéknak.

Akkor nézzük, mi nyomja a fránya lelkem. Hát az, hogy már megint lehet új gépet venni. A játék szép, azonban ezért a látványért már igencsak mélyen kell a zsebünkbe nyúlni. Én egy 566 MHz-es Celeronnal, Voodoo 3-mal és 128 MB memóriával rendelkező számítógéppel teszteltem, és bizony ahhoz, hogy a csatákban a nagyobb tereken se szaggasson, le kellett vennem a felbontást 800 x 600-ra, a textúra részletességét pedig közel minimumra. Így pedig sajnos elveszett a látvány, ami azért eléggé hangulatromboló tud lenni egy-egy harcnál. Igaz, egy jobb videokártyán (már GeForce2 MX-en is) sokkal barátságosabban mutatott, így nincs más hátra, mint odalapozni az MX-es tesztünkhöz, kiválasztani a kártyát, és könyörögni anyunál, hogy megvegye. (Én is már két hónapja könyörgök a barátnőmnek, úgyhogy csak türelem kell) Nagyon zavart még, hogy a játék borzasztóan lassan tölt, ami akkor eléggé idegesítő, mikor már huszadszor patkolunk el.

Hangilag egyébként mindenféle 3D-s effektusokat támogat a program. Még nekem is feltűnt (pedig nem éppen a zenei hallásomról vagyok híres), hogy milyen jól illeszkedik a zene a játékhoz, egészen megdobogtatva az ember szívét egy pörgős csatánál.

Voltak a játékban kisebb hibák, (a textúra nem illeszkedett mindig jól, egy szörny egyszer beragadt), de a hangulat kárpótol mindenért, és én rabja is lettem a játéknak Egyébként hála az égnek, már meg is jelent a játékhoz egy javítás (legalábbis a német verzióhoz). Úgyhogy csak annyit tudok mondani: "Előre kalandorok!"